Újabban a kristálycukron kívül más természetes édesítőszerek használata került előtérbe. Sok ember az egészsége érdekében lemond a cukor használatáról, és természetes édesítőszerekkel édesíti az életét. A természetes édesítőszerek táplálékainak élvezeti értékének a növelésén túl fontos tápanyagnak és kiterjedten alkalmazott tartósítószereknek is tekinthetők. Ismerjünk meg néhányat részletesen is.

Méz:

Van benne kalória bőségesen, majdnem ugyanannyi, mint a cukorban, mégis előnyösebb a mindennapi használatban. A méz körülbelül 190 tápanyagot tartalmaz: többek között 19 aminosavat, 33 ásványi anyagot, 11 vitamint, enzimeket. Megtalálhatók benne a szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelemek: kalcium, foszfor, magnézium, klór, nátrium, kén, jód, vas, kobalt, réz, cink, kadmium, mangán, alumínium, stb., amelyek igen fontos szerepet játszanak az életfolyamatokban. A legtöbb vitamin a mézben fordul elő: B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B12-, C-, A-, E- vitaminok különböző arányban találhatók meg benne. A méz az olyan természetes édes termékek közé tartozik, amelyek normális esetben a termelés helyétől, a kaptártól a fogyasztóig semmiféle módosuláson nem megy át. Rendkívül értékes táplálék, szőlő- és gyümölcscukrot tartalmaz, amely molekula-szerkezetének minden átalakítása nélkül beépíthető a szervezetbe.

Kiváló édesítőszer, sokkal egészségesebb, mint a mesterséges édesítőszerek vagy a kristálycukor. Egyszerű cukrai könnyen, gyorsan felszívódnak, és nem raktározódnak a szervezetben, így nem hizlal. A mézben előforduló savak javítják az emésztést, fokozzák az étvágyat. Összehasonlítva az 1 kg mézben található tápanyag egyenértékű 50 db tojással, 25 db banánnal, 40 db naranccsal vagy 1,6 kg marhahússal. A felnőtt ember számára a legmegfelelőbb napi adag 100, de legtöbb 200 g, arányosan elosztva: reggel 30-60 g, a nap folyamán 40-80 g, este 30-60 g, két órával étkezés előtt, három órával étkezés után. A gyerekek napi adagja körülbelül 30 g.

Stevia:

A Stevia egy Paraguay-ban és Brazília déli részén őshonos növény, édes ízéért felelős hatóanyaga a ma ismert legerősebb édesítőszer. A dél-amerikai őslakosok által Édes levélnek nevezett növény a köztudatba Stevia (Stevia Rebaudiana Bertoni) néven vonult be. A paraguay-i Guarani indiánok az őserdőben gyűjtött növényt évszázadok óta használták édesítésre, étvágycsillapításra, bőrbetegségek (dermatitis, ekcéma, seborrhoea) ellen illetve vágási sebek gyógyítására, de előszeretettel rágták a levelét pusztán édes íze miatt is.

A 16. században a spanyol hódítók is felfigyeltek erre a csodálatos tulajdonságokkal rendelkező növényre, de 1889-ig kellett várni, mire Moises Santiago Bertoni olasz természettudós és Rebaudi paraguay-i kémikus az első komolyabb tudományos vizsgálatokat elvégezték. Bár a növény ekkor már régóta ismert volt, a "felfedezését" így az ő nevükhöz kötik. Bertoni és Rebaudi kutatásai kimutatták, hogy a Stevia hatóanyaga 300-szor édesebb a cukornál, Bertoni feljegyzéseiben így ír erről: "Levelének akármilyen kis darabkáját szánkba véve elcsodálkozunk, hogy milyen különös és extrém édességet rejt magában. Egy darabka levél, alig néhány négyzetmilliméter nagyságú, képes akár egy óráig is édesen tartani szánk ízét; 1-2 kis levél képes egy erős kávét vagy teát megédesíteni." Bertoni "felfedezése" fordulópontot jelentett a Sztevia történetében, ami jóval túlmutatott önmagán, vagyis a növény azonosításán, analizálásán és elnevezésén.

Míg 1900-ig a Stevia csak vadon nőtt és a fogyasztása csak azon bennszülöttekre korlátozódott, akik közvetlenül a természetes élőhelyén hozzájutottak, addig az 1900-as évektől fokozatosan beindult a növény mezőgazdasági termesztése is, így a Stevia egyre szélesebb körben vált elérhetővé. Hamarosan a Stevia ültetvények száma ugrásszerű növekedésnek indult és fogyasztása Latin-Amerika szerte általánossá vált. Nem kellett sok idő, hogy a világ minden táján felfigyeljenek erre az érdekes édes levelű növényre. Az Egyesült Államokban először 1918-ban a mezőgazdasági minisztérium egyik botanikusa hívta fel a kormány figyelmét a Steviára. 1931-ben Franciaországban két kémikusnak sikerült izolálnia azt az összetevőt, amely a Stevia édes ízéért felelős, az így kinyert finom kristályos fehér port pedig stevioside-nak nevezték el. Egy amerikai kutató, Dr. Hewitt G. Fletcher "a valaha talált legédesebb természetes hatóanyag"-ként írta le ezt a kivonatot.

Az 1950-es évek végén Japánban is elkezdték termeszteni a növényt, ahol hamarosan a legkedveltebb alternatív édesítőszer lett. Az egészséges táplálkozásra nagy gondot fordító japánok a 60-as évektől fokozatosan betiltották vagy szigorúan korlátozták a különböző mesterséges édesítőszereket (pl. aszpartam) és ezek helyét a Stevia vette át az élelmiszeriparban, minek következtében Japán mára a világ legnagyobb Stevia fogyasztójává nőtte ki magát. A szokásos háztartási édesítőszer szerepe mellett a jégkrémtől kezdve a süteményeken, a rágógumin és az üdítőkön át egészen a különböző tengeri halakig a legkülönbözőbb élelmiszereket édesítik vele. Az elmúlt 40 évben Japánban rengeteg átfogó kutatást végeztek, melyek kimutatták, hogy a Steviának semmiféle toxikus hatása nincsen (még nagy dózisban fogyasztva sem), ugyanakkor jótékony hatással van a vérnyomásra, a vércukorszintre, az emésztésre, különböző bőrbetegségekre, segít megelőzni a fogszuvasodást és az elhízást is megakadályozza.

Mára a Stevia világszerte elterjedtté vált, az USA-ban, Kanadában, Kínában, Malaysiában, Izraelben, Európa számos országában (Franciaország, Németország, Svájc, Hollandia, stb.) termesztik és fogyasztják. Az Európai Unióban a Steviából kivont szteviol-glikozidok-at az élelmiszeripar 2011 december 2-a óta felhasználhatja édesítőszerként. Használatának engedélyezését ill. annak feltételeit az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2011 november 12-én megjelent és 2011 december 2-án hatályba lépő, az Unió valamennyi tagállamára nézve közvetlenül alkalmazandó jogszabály tartalmazza.

Eritritol:

Természetes úton képződő cukoralkohol, amelyet a cukor erjesztésével állítanak elő, a joghurtkészítéshez hasonló folyamattal. A cukornál mintegy 30%-al kevésbé édes, de grammonként mindössze 0,2 kalória van benne, amely gyakorlatilag nullának tekinthető. Egészségügyi előnye, hogy a legnagyobb része felszívódik a vékonybélben, csak nagyon minimális mennyiség kerül a vastagbélbe, így nem okoz bélproblémákat. Kutatások szerint a felszívódott mennyiségnek több mint 90%-a változatlan formában távozik a szervezetből a vizelettel, 24 órán belül. Így szinte semmi nem marad a szervezetben, biztonságos és nem hizlal. Utóíze minimális, csak az ízekre, aromákra érzékenyek éreznek valami kis utóízt a fogyasztása során. Ételbe, italba kiválóan használható, hiszen így alkalmazva még enyhébb az utóíze.

Xylitol:

A xylitol egy édesítőszer, mely amellett, hogy biztonságos és természetes, nélkülözi a cukor és a mesterséges édesítők mellékhatásait. Felfedezhető a zöldségekben, gyümölcsökben és az emberi testben is. Nagyobb mennyiségben az ipar számára a nyírfa rostjaiban található xilán-ból állítják elő, innen ered a nyírcukor kifejezés. Szénhidrát tartalma 75%-al, kalóriatartalma pedig 40%-al alacsonyabb a cukorénál, valamint a vércukorszintet sem emeli meg. A cukoréval azonos mennyiségben kell adagolni, ami megkönnyíti a receptek átalakítását.

Amennyiben a cukorral készült ételekhez xilitet használnak, úgy az segíthet megőrizni a megfelelő vércukorszintet, emellett megelőzhető vele az elhízás. Lassú felszívódásának és átalakulásának köszönhetően fokozza a jóllakottság érzését, ennek következtében használatával megelőzhető a túlevés. A cukorénál alacsonyabb kalóriatartalma miatt képes hozzájárulni a hatékony fogyáshoz. A témában végzett 1500-nál is több tudományos kutatás szerint a cukorfüggőség elleni küzdelem során is kiválóan alkalmazható, hiszen minél többet fogyasztunk belőle, annál kevésbé függünk a cukortól. Ez megoldást nyújthat a napjainkban egyre túlzóbb mértékű cukorfogyasztás okozta egészségügyi problémákra.

Szorbit:

A szorbitot kukorica, búza vagy burgonyakeményítő erjesztésével állítják elő. Színtelen, szagtalan, kissé édeskés ízű, vízben jól oldódó, semleges kémhatású cukoralkohol. Mivel a glükóz lényegesen olcsóbb, mint a fruktóz, így a szorbitot ebből állítják elő. Kevésbé édes mint a szacharóz. A felhasználását tekintve kétszer akkora mennyiség szükséges belőle, mint a szacharózból, hogy ugyanazt az édes ízt elérjük. A szorbit lassabban szívódik fel, mint a cukrok. Lassan alakul át glükózzá, ezért kismértékben fokozzák a vércukortartalmat.

A cukoralkoholok közül hazánkban ma a szorbitot gyártják nagyobb mennyiségben glükóz hidrolízisével. Kiváló nedvesség stabilizáló hatása miatt, diabetikus élelmiszerek előállítására, édesítésére való alkalmassága miatt felhasználása igen széleskörű. Kedvező tulajdonsága, hogy az élesztőgombák nem bontják, továbbá késlelteti az avasodást. Hátrányuk, hogy puffadást és gyakran hasmenést okoznak, ha kis mennyiségnél többet fogyasztanak belőlük, amely alapvetően korlátozza a felhasználhatóságukat.

Mannit (Mannitol):

Először a virágos kőrisből (Fraxinus ornus) sikerült izolálni, melynek kérgéből néha édes nedv, manna (mannit) folyik, ezért szokták mannakőrisnek is nevezni. Élelmiszer-ipari és gyógyszerészeti felhasználása jelentős. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben Mannitolum néven hivatalos. A mannit egy cukoralkohol, mely a szervezetben lassan bomlik le. A glükóz redukciójával keletkezik, amikor annak aldehid-csoportja hidroxil-csoporttá alakul. Vizes oldatban lead egy hidrogén-iont, ezért enyhén savas kémhatású. A savas kémhatás ellensúlyozásához általában nátrium-hidrogénkarbonátot alkalmaznak. A mannit a biológiai membránokon nem képes áthatolni.

Élelmiszerekben elsősorban alacsony energiatartalmú édesítőszerként, valamint csomósodást gátló anyagként alkalmazzák E421 néven. Napi maximum beviteli mennyisége 160 mg/testsúly kg. Nagy mennyiség elfogyasztása esetén puffadás, hasmenés léphet fel.

Maltit (Maltitol):

A maltitol kukoricakeményítő alapú természetes édesítőszer, melynek édesítő hatása közel azonos a cukoréval, ezért alkalmazása során nincs szükség egyéb hozzáadott mesterséges édesítőszerekre. Önmagában is természetes édességet biztosít úgy, hogy kíméli a fogakat, 40%-al kevesebb a kalóriaértéke, mint a cukornak- diabetikus táplálék előállítása során a maltitol jelenleg a legideálisabb édesítőszer. Nincs ismert mellékhatása. Lassan szívódik fel, így a vércukorszintet kismértékben emeli, azaz kedvező a glikémiás indexe (GI 20-30), ezért a legideálisabb édesítőszer (nem csak) cukorbetegek számára. A tiszta maltitol hasznosításához az emberi szervezet nem igényel inzulint, ezért diabetikus készítményekben kiválóan alkalmazható.

Tagatóz:

A tagatóz egy kis energiatartalmú, de teljes értékű természetes édesítőszer, melyet a tejcukorból (laktóz) vonnak ki. Kiváló édesítő hatása mellett, elősegíti a 2. típusú diabétesz, a hemofília és egyéb betegségek kezelését, valamint a magzati fejlődést. Felhasználását ételekben és italokban, diabetikus készítményekben egyaránt ajánlják. Előnyei között elmondható, hogy mindössze 1,5 g kalóriát tartalmaz grammonként, szemben a cukor és a méz 4 grammnyi mennyiségével, nem rontja a fogakat, és prebiotikus hatást eredményez a bélben azáltal, hogy a vastagbél sejtjeit a butirát termelés növelésére készteti. Ez egy olyan rövid láncú zsírsav, amely segíti a jótékony bélbaktériumok fennmaradását. Hátrányai mindenekelőtt, hogy a fruktózhoz hasonlóan metabolizálódik, de csak részben - közelítőleg 15 - 20%-a - szívódik fel, és más hasonló tulajdonságú szénhidrátokhoz hasonlóan, nagyobb mennyiség elfogyasztása ugyanazokat a bélproblémákat eredményezi - gáz, puffadás és hasmenés.