Európában a lakosság 4-5 %-a cukorbeteg, míg az USA-ban ez az arány eléri a 7-8 %-ot. Magyarországon a lakosság 5-6 %-a érintett, és legalább félmillióra becsült a fel nem ismert betegek száma. Nagyjából minden nyilvántartott cukorbetegre jut egy fel nem derített eset. Így a cukorbetegség hazánkban minden tizedik embert, azaz több mint egymillió lakost fenyeget.
A betegség jelentősége veszélyében rejlik: nem okoz fájdalmat, viszont folyamatosan károsítja a szerveket, így számos betegség okozója. A betegség korai felismerése és a megfelelő kezelés elengedhetetlen feltétele a fenyegető szövődmények elkerülésének.
- Magyarországon 8500 vak ember él.
- 1300-an diabétesz miatt veszítették el látásukat.
- Évente 5000 lábamputációból 2500-at diabétesz miatt végeznek.
- Évi 40 ezer szívinfarktusból minden második összefüggésbe hozható a magas vércukor szinttel. A betegségben eltöltött évek egyharmada valamilyen formában kötődik a diabéteszhez.
Magas vércukorszint
A cukor (glükóz) biztosítja a szervezet energiaellátását. A táplálékkal kerül a szervezetbe, és a hasnyálmirigy által termelt inzulin hormon segítségével bomlik le és hasznosul. Az izom-, a zsír- és a májsejtek csak az inzulin segítségével tudják a glükózt felhasználni. Normál esetben a cukor hamar felszívódik a vérből és beépül a szervezet energiaraktárába. Kóros esetben viszont a sejtek cukorfelvétele lelassul, a vércukorszint emelkedik, tartósan magassá válik.
Mi a cukorbetegség?
A cukorbetegség (diabétesz) a szervezet anyagcseréjének krónikus megbetegedése. A betegség során megemelkedik a vércukorszint, ami károsítja a szöveteket, a szerveket. Az l-es típusú diabétesz előfordulása ritkább (kb. 10%), ennek tünetei fiatalabb korban jelentkeznek. Ebben az esetben a hasnyálmirigy nem termel inzulint. 2-es típusú diabétesz (az összes cukorbeteg 90%-a) esetében nem termelődik elegendő inzulin, vagy nincs megfelelő inzulinhatás, mert a sejtek az inzulinnal szemben érzéketlenné váltak. Többnyire 35 éves kor felett alakul ki, de egyre nő az ennél fiatalabb betegek száma. A genetikai hajlam fellelhető, de e diabétesz típus gyakorisága szorosan összefügg az életmóddal. A 2-es típusú betegek 80%-a elhízott.
Tünetek
- Nagy mennyiségű folyadékfogyasztás ellenére állandó szomjúságérzet
- Gyakori folyadékürítés
- Bőséges táplálékfogyasztás ellenére testsúly csökkenés
- Gyakori gombás vagy bakteriális fertőzések
- Elhúzódó, lassú sebgyógyulás
- Fáradékonyság, ingerlékenység
- Bőrszárazság, bőrviszketés, pattanásos bőrbetegség
- Látászavar
Hajlamosító tényezők
- Elhízás
- Mozgáshiány
- Egészségtelen táplálkozás: zsírban és szénhidrátban gazdag, ugyanakkor rost- és vitaminhiányos étkezés
- Krónikus betegségek, rendszeres gyógyszerszedés
- Alkoholfogyasztás
- Stressz
Szövődmények
A magas vércukorszint károsítja a kis- és nagy ereket. A betegség tünetei lassan alakulnak ki, gyakran a szövődmények kapcsán diagnosztizálják a diabéteszt. Mintegy 10-15 évvel lerövidíti a várható életkort és nagyon magas a súlyos szív- és érrendszeri betegségek gyakorisága. Egy 2-es típusú diabéteszes beteg kockázata olyan nagy, mintegy infarktuson átesett nem diabéteszes betegé. A diabéteszhez köthető látásromlás, szürke hályog, vese-működési zavar, veseelégtelenség, magas vérnyomás, szívinfarktus, szélütés, idegrendszeri károsodás, érszűkület, végtag amputáció megfelelő kezeléssel megelőzhető. A már kialakult szövődmények esetében az anyagcsere biztosítása pedig lassíthatja, megállíthatja a további romlást.
Megelőzés
A megelőzésben kulcsszerepet játszik az elhízás elkerülése, az egészséges életmód, a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás, a dohányzás mellőzése. A szokásrendszert már gyermekkorban célszerű kialakítani.
Vércukorszint mérés
40 éves kor felett évente legalább egyszer érdemes megmérni a vércukor szintet, főleg akkor, ha a rizikólényezők közül több is fennáll. Cukorbetegségről akkor beszélünk, ha az éhgyomi vércukorszint rendszeresen meghaladja az 5,5 mmol/l értéket, étkezés után 11 mmol/l fölé emelkedik, és 2 óra múlva sem tér vissza a kiindulási értékre. A vércukorszint mérés eredménye tájékoztató jellegű, nem alkalmas azonnali diagnózis felállítására, ezért figyelmeztető eredményesetén mindenképpen forduljon háziorvosához.
Gyógyszeres kezelés
Minden kezelést egyénre szabva kell alkalmazni, figyelembe véve a beteg lehetőségeit, életmódját, gyógyszereit, társbetegségeit, stb. A diabétesz kezelésének alapja a megfelelő egyéni diéta. Ha a testsúlykontroll nem elegendő, antidiabetikumok szedése és / vagy injekciós inzulinkezelés válhat szükségessé. A gyógyszeres kezelés lényege a stabil glükózszint beállítása, ennek elérése. Előnyben kell részesíteni az inzulin érzékenységet fokozó, szénhidrát felszívódást lassító, az inzulin elválasztás korai fázisát csökkentő gyógyszereket.